Embernek lenni – sétaszínház Ocskay Lászlóról, az Abonyi utcai embermentőről az eredeti helyszínen

A plakát szerényen és figyelem felkeltően sétaszínházra invitál. De amit a néző kap, jóval több ennél. Megrázó és maradandó élményt a magyar történelem legvállalhatatlanabb pillanataiból, amiből kiviláglik egy valóban igaz ember.

A bő másfél óra valóban sétálással is telik: az épület, mely történelmileg otthont adott Ocskay László embermentésének, több mint 2000 budapesti zsidónak, szinte minden szeglete az előadás szolgálatában áll, és jól teszi. Az alagsori két helyszín, a két földszinti terem, a folyosók, az Abonyi utcai bejárat, az első emeleti terem, a felújítás miatt épp valóban háborús környezetet idéző kisterem, a tornatermi öltöző mind a játék integráns része lett. Nem lehet eltekinteni attól, hogy ezek valódi helyszínek; a megidézett – történelemből és legendáriumból összeálló – történetek tényleg itt történtek vagy történhettek. 

De a konkrét helyszíneken kívül az egész épület az előadást szolgálta: elsötétített ablakok, 1-1 puszta villanykörte; korabeli plakátok szegélyezték a folyosókat, az ebédlőben, Ocskay dolgozószobájában, a varróteremben, a hálókörletben korabeli tárgyak, ruhák, varrógépek, a zsidó élet – a rettenet közepette is fontos – tárgyai között jártak a nézők és az igen nagyszámban résztvevő előadók. Olykor énekszó hangzott – szép és hatásos, közösséget formáló, generációkat összekötő elem.  Mindennek értelme, jelentése volt.

A szereplők hihetetlen fegyelemmel, összehangoltan játszottak. Kisdiákok, nagydiákok, volt diákok, radnótis és nem radnótis tanárok, gondnok, szülők mind együtt dolgoztak ezen a szerkezetében is bonyolult, közösen és három külön csoportban is „sétáló” előadáson. A sok remek alakítás közül – a teljesség igénye nélkül – említhető Ocskay szerepében Hűvösvölgyi Csaba, Sziklai Gábor pazar magánszáma mint Kellér Dezső; Mozer Tamás Kadosa Pálként a művészet minden vészt túlélő  hatalmát is mutatja; de maradandó Diószegi-Szőcs Máté és Návai Péter fanyar kettőse vagy Demetrovics Marcell és Bartal Dávid kétszeri megjelenése. És remekek az apró jelenetekben pl. Szabó Emese vagy Vég Éva, Gonda Zita, Sarkadi-Nagy Szilvia, Kertész Luca, Köves Katalin, Bernáth Samu, Gőgh Vince, Fekete Gergő, Ágoston Lóránt – és a sor hosszan folytatható. Mindenki, a legkisebbektől a legöregebbekig, a statisztától a főszereplőig érzi és érti a helyét, pontos és megbízható csavar ebben a bonyolult gépezetű színházban.

Ahol a néző is résztvevő válik, ha akarja, ha nem. A plakát interaktív előadásra hívja a nézőket. A néző bevonása, aktivizálása nem ismeretlen a színház világában. És persze igen hasznos, ha erről a leendő néző tud – így nem éri váratlanul ez a helyzet. Még így is lehet veszélyes a vállalkozás. A gondos alkotók-szervezők figyelmeztettek minden érdeklődőt, és 14 éven aluli személyt nézőnek nem is engedtek (csak szereplőnek). De a puskával üvöltő nyilas, amint a nézőket maga előtt hajtja, vagy a sziréna hangjára az alagsorba futó tömeg (szereplők és nézők együtt) csak akkor nem elviselhetetlen, ha a néző is tudatában van annak, hogy ő egy előadás résztvevője, kívülről tud szemlélni – de akkor a feltehetően elvárt hatás csorbát szenved. Vagy elfeledkezik arról, hol van – a színházi elemek működnek, de így olyan érzelmi felbolydulás következik be (konkrétan: síró és kétségbeesett látogatók), ami talán kívül esik az alkotók szándékán. Talán.

A jelenetek a bevonódás mértékében is nagyon különböznek egymástól. A mozaikok (ezért is lehet különféle sorrendben nézni őket) egyetlen, Ocskayt és embermentő munkásságát bemutató történet darabjai. Nagyon különböző dialógusok, hangnemek, a hitelesség és referencialitás más-másféle elvárásai képződnek meg. De a cél közös: fel- és megmutatni – a botrányos és a maga nyersességében megmutatott időben – maguknak és mindenkinek egy embert, aki ember maradt az embertelenségben. Aki köré joggal születtek népmesei elemektől sem mentes legendák. (Akivel aztán a történelem jól elbánt – de ez már a színházon kívüli eset.)

Csak az előadás vége, az nem működött eléggé. Nyilván borzasztó nehéz egy ilyen történetet lezárni. Reménytelen is: hatszázezer (vagy hatmillió) halott mellett a megmenekülés eufóriája is problémás; tudható ez sok helyről, ha máshonnan nem, hát Kertész Imrétől. A német karácsonyi dalos jelenet kevésbé méltó lezárása ennek az egyébként minden ízében jól kitalált, remekül kivitelezett és egyedi, iskolai és iskolán kívüli előadásnak.

Az előadás létrehozói: BERNÁTH SÁMUEL, J. TÓTH JUDIT, NIKLOSZ KRISZTA, SZABÓ EMESE, SZOJKA TAMÁS

Írók: BARTAL DÁVID, DEMETROVICS MARCELL, KOVÁCS ESZTER, SZOJKA TAMÁS

Az alkotók köszönetet mondanak a támogatásért az iskola mellett a Budapesti Zsidó Hitközségnek és Az Élet Menete Alapítványnak.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre

Hiba történt a kérés elküldésekor. Próbálja újra.

Radnóti Alapítvány hírlevél feliratkozó szöveg.